Kedves Anya!

Biztosan meglepődsz azon, hogy írok neked, mert nem szoktam.

Ma csoportfoglalkozás volt a könyvtárban, de én nem akartam menni, mert hülyeségnek tartom az ilyen agyturkász handabandákat. Persze nem lóghattam el, lebuktam, hogy a vécében bujkálok, így kénytelen voltam részt venni a beszélgetésen.

Ma a csaj, mármint a pszichomókus, azt a témát hozta, hogy beszélgessünk azokról a személyekről, akik fontosak nekünk, akikhez majd egyszer hazamehetünk. Hát nekem csak te vagy és sokat meséltem a többieknek meg persze a csajnak rólad. Azt mondták, hogy elég király lehetsz.

Aztán a többiek is meséltek, főként a szüleikről meg a barátaikról, volt, aki a gyerekéről. De ezekre már nem annyira emlékszem, mert utána már csak rád gondoltam meg a legutolsó találkozásunkra.

Tudod, múlt hónapban, amikor belekeveredtem abba a verekedésbe és te a monoklimat meg a felkötött kezemet láttad és sírva fakadtál. Akkor nagyon cikinek tartottam, hogy te sírsz, mert hát légy erős, ne mutasd a gyenge pontod, különben szétszednek.

Aztán rájöttem, hogy te kint vagy én meg bent, és rád nem azok a szabályok vonatkoznak, mint rám. Neked szabad sírnod. Persze azért légyszi legközelebb ne tedd, szólok előre, hogy kihúzták a bölcsesség fogamat és most az egész pofám fel van dagadva és elég ijesztően nézek ki és lehet, hogy még a jövő héten, mikor újra jössz, akkor is ilyen lesz.

Szóval, na nagyon nehéz összeszednem magam. Te vagy az egyetlen, aki látogat és egyetlen alkalmat sem hagy ki. A pogácsa is finom, amit szoktál küldeni, a szobatársam is meg szoktam kínálni, azt mondja, hogy az ő anyja nem tud ilyen jól sütni és köszöni.

Várom, hogy meglátogass, de abban az egy órában nem tudok mit mesélni. Itt bent nem történik semmi különös. Próbálunk tanulni, néha focizunk az udvaron, dumálunk és ennyi. Nálad sem hiszem, hogy sok dolog történik, dolgozol és kész, meg engem látogatsz és nekem sütsz.

Géza bá’, tudod, akit a múltkor be is mutattam, mikor itt voltál, azt mondja, hogy tanuljak, mert van hozzá eszem, hogy megváltozzak és legyen belőlem valaki. Kár, hogy apa sosem mondott nekem ilyesmit. Akkor lehet, hogy tényleg tanultam volna.

A házban, ahol lakunk, a többi gyerek már mind továbbtanul, igaz? Te vagy az egyetlen, aki szégyenkezik, akinek egy link senki lett a gyereke, aki egyetlen iskolai ünnepségen sem lépett fel, akinek nem volt ballagása. De emlékszel, amikor vittem neked azt a nyakláncot ahelyett, amit apa letépett rólad karácsonykor? Oké, azt is loptam, de szeretetből, mert láttam, hogy megsirattad a régit.

Próbálok bizonyítani neked, mert itt tanulok, csak néha nehéz, meg a többiek kérik, hogy a füzetből tépjem ki a lapokat, hogy cigipapírt csináljanak belőle, és ha nem viszek nekik, elveszik a kávéadagom, amit hozni szoktál.

Na mindegy, béna lett ez a levél, lehet, hogy inkább összetépem. Majd még meglátom.

Puszi: Kálmán

Tököl, 2015. október 1.