Tegnap este moziban voltunk és persze felbukkant néhány állandó mellékszereplő is.

A túlélő: Rokona a „Hosszú hétvége lesz, ezért vásároljunk ötször annyi kaját a Tescoban!” ismerőseinknek. Ő is úgy gondolja, hogy a másfél-két órás film alatt étel és ital nélkül szomjan és éhen fog halni. A mozi büféjében mindenből az XL-es menüt kérni, a gigantikus popcornja és óriás kólája mellé még elraktároz egy adag ragacsos szószban megmártózó nachost,  és - persze csak a biztonság kedvéért - vesz még a legzörgősebb zacskójú cukorkás édességből, hogy a stáblista alatt is meglegyen a betevő adagja. Természetesen ezeket alig bírja el, ezért már a székek között elhullajtja a popcorn felét, szétcsöpögteti a szósz harmadát. Persze lehet, hogy csak így jelölni meg a helyéhez vezető utat a vécében sminkjét megigazító barátnőjének.

(Kép forrása: moodyeyeview.com)

A film szereplője: Általában elkésik és természetesen a sor közepére szól a jegye. A film már minimum 10 perce megy, amikor megérkezik. Ekkor slow motion technikával halad a széke felé, miközben a mozivásznon az első akciójelent pörög iszonyatos sebességgel. Rendszerint üdvözli a barátait: puszi-puszi, kézfogás, öklözés, ölelkezés és integet a másik sorban ülő kevésbé közeli ismerőseinek is. Cseppet sem zavarja, hogy a tömegjelenetben egy a sok közül, illetve, hogy kitakarja a főszereplőt, miközben az alig hallhatóan suttog valami fontosat, amire rendszerint a film további története épül. Szerencsére, ha végre leül, általában nincs vele gond.

Az analfabéta: Minden nem szikronizált filmen ott van, de sajnos nem tud megfelelő sebességgel olvasni, ezért általában lemarad a feliratok végéről. Ez önmagában nem lenne gond, de mindig a körülötte ülőktől kérdezi a film alatt legalább százszor, hogy „Mit mondott?”. Természetesen kérdésének hangereje valahogyan el kell hogy nyomja a film hangerejét, ezért kiabál, és naná, hogy mi nem halljuk rendesen a szereplők párbeszédét. (Jó, persze, olvasni kell!) Ez a típus ártalmatlan, ha legalább a fél nézőtér elválaszt tőle. Ha ilyen barátunk van, csak szikronos filmre vigyük el, különben nem elég, hogy élvezhetetlen lesz a film, még be is rekedünk a végére.

Az aktív pihenést előnyben részesítő: Nagy nehezen eldönti, hogy ma nem megy futni vagy kihagyja a kedvenc edzőterme látogatását, esetleg már letolta a kötelező láb- vagy karnapot, és beül egy moziba. Általában az akciót kedveli, de tévedésből egyszer-kétszer művészfilmeken is felbukkan. Bizonyára nagyon zavarja, hogy kihagyta a mai edzést, vagy úgy érzi, minden tétlenkedéssel töltött idő az izmai összeesésével fenyeget, ezért a film alatt is rendszeresen mozog, erősít. Mi, akik mellette, ne adj isten, előtte ülünk, ezt a székünk folyamatos rugdosásán érzékeljük. Bocsánatot nem kér, elvégre miért is, hiszen a mozgás egészséges és az egészségért csak ne kérjünk már bocsánatot?! Ha valaki annyira bátor, hogy szól neki, tuti, hogy a film végéig egy katasztrófatörténet szereplőjévé válik.

A nagybirtokos: Azt gondolja, hogy a mozi egy nagy nappali kanapéval, dohányzóasztallal és gardróbszekrénnyel. Széke szinte megközelíthetetlen, a saját és a mellette ülő pohártartójában egy-egy kóla, lába előtt közepes méretű hátizsákja, ölében popcornja, a szék karfáján a telefonja, az előtte lévő ülés háttámláján a kabátja, pulóvere, sálja. Mindenhol ő van. Sajnos rendszerint nagyon hamar – még a reklámok kezdete előtt – bent ül, így ha mellé szól a jegyed, képtelen vagy letenni az üdítőd. A székedről kedves mosoly közepette lesöpröd az áthullott kukoricadarabkákat, arrébb tolod az átnyúló ruhadarabjait (miért vesz fel valaki három pulóvert?), cipőddel belelépsz a kiömlött kólájába. Területfoglalását sajnos a film végig nem hagyja abba.

A humorral megáldott: Abban az esetben, ha vígjátékra ülsz be, még kifejezetten szórakoztató is lehet a poénokon hangosan röhögő szék-szomszéd. A végén már nem is a filmen nevetsz, hanem azon, ahogyan ő reagál az olykor rosszabbnál rosszabb, tipikusan altesti és szexuális viccekre. Ha kijössz a moziból, garantáltan azt gondolod majd, hogy ilyen jó filmet rég láttál. Azonban, ha legalább ennyire intenzíven röhög a megható részleteken vagy netán a főhős dramatikus halálán kacag fel kéjesen, az teljesen megölheti a moziélményt. Ő az, akinek a Titanic is vígjáték.

(Kép forrása: tenminutes.ph)

A jó pap: Igazából jó papnő, mert rendszerint nők alakítják ezt a szerepet. Valamilyen rejtélyes oknál fogva elkísérik a barátjukat olyan filmekre is, amelyek egyáltalán nem érdeklik őket (tipikusan ilyen a Star Wars, A Gyűrűk ura, a James Bond stb.). Mivel nem látták a megelőző részeket vagy az előzményeket, hihetetlen összefüggéstelenséget látnak maguk előtt. Az összekuszálódott szálakat megpróbálják kibogozni, ezért kérdeznek: „Ő kicsoda?”, „És ezt most miért mondta?”, „Ez most a jövőben játszódik?”, „Most hol vannak?”, „Miért vannak így öltözve?” stb. Mivel a fejében totál káosz uralkodik, előfordul, hogy magának az adott filmnek a történetét sem tudja követni, és ekkor az alábbi kérdéseket szegezi az egyre elkeseredettebb barátjának: „Ez most az a pasi, aki az előző jelenetben volt?”, „És az micsoda, amit keres?”, „Ezzel a nővel már lefeküdtek?”. Valamiért most akar tanulni, nem holtáig, hanem a film végéig. Az összecsomózódott gordiuszi tudásszálakat rendszerint csak a párja vághatja ketté, egy „Majd a végén elmondom, jó?” mondattal. Persze erre a hölgy megsértődik és „Ez egy szar film!” felkiáltással előveszi a mobilját és inkább azt nyomkodja még 100 percig. Ez a típus különösen veszélyes, ha analfabéta jó pap(nő) az illető.

A miniszterelnök: A moziba általában szórakozni mész, de van, aki nem. Igazából nem értem, hogy miért jön moziba, de szerintem még ő sem. Annyira fontos ember, hogy a mobilja állandóan világít: SMS-t ír, viberezik, ő hív, majd őt hívják, e-mailezik, megnézi a Facebookot, azon is csetel, feltölt egy képet, amit persze a legizgalmasabb jelentnél, óriási vakuvillanás kíséretében készít, és tulajdonképpen mindvégig azt csinálja, amit akár otthon is tehetne, miközben „nézi” a tévében a Kincs, ami nincset századszor. Rejtély, hogy a filmből mennyit lát, szerintem semmit, de lehet, hogy egy zseni és úgy is tud követni mindent, hogy rá sem pillant a vászonra. Miután vége, „Ez kurva jó volt!” kiáltással dübörög át a széksorok között.

A miniszterelnök testőre: Mindenhol neki kell biztosítani a helyszínt, ezért ideje gondosan ki van számolva. Miután vége a filmnek és még mielőtt a stáblista megjelenik, már felpattan és iszonyatos sebességre kapcsolva siet a kijárat felé, hogy ő érkezzen meg először. Megjelenése annyira váratlan, hogy míg te a filmélményből fel sem ocsúdva hagyod, hogy a látottak hatással legyenek rád, ő már a lábadon taposva, a térdedet lökdösve igyekszik kifelé. Ez persze téged teljesen kizökkent a helyzetből és a történet édes mámora egy csapásra elillan. (Ez a típus a színházban a darab végén már a közönség tetszésnyilánításakor a ruhatárban toporog, mert persze bankkártyával fizetett a jegyekért nem tapssal!)

A gyilkos: A korábban felsoroltak közül bármelyikük képes megölni a moziélményt, de az igazi elkövető a titokban kamerázó. Ő az, aki feltölti az ingyenes megosztókra a moziban látható filmeket. Általában senkit sem zavar, mindössze egy kivétellel. Ha a mozi dolgozói kiszúrják, persze film leáll, villany felkapcs, lehet hazamenni! Mert ki van írva, hogy nem lehet kamerázni, felvételt készíteni! Ja, persze, ez nem az, aminek látszik… És így lesz a kétórás filmből három és fél. Míg megy a huzavona, mi állunk (azaz ülünk) és várjuk, hogy az önjelölt operatőr végre kimenjen a teremből. Persze, mi már elfelejtettük, hogy a filmben mi történt a szünet előtt és már pisilni is kell.

A sort bizonyára lehetne folytatni, mindenkinek megvan a maga kellemetlenkedő szereplője.

Csak reménykedhetünk benne, hogy hátha egyszer az élet forgatókönyvírója átalakítja a karakterüket, netalántán kiírja őket a mozis jelenetekből…