Amikor egy fárasztó munkanap után, vacsora közben megnyitottuk az Origo oldalát, hogy végigböngésszük a napi eseményeket, megakadt a szemünk a Reblog Maraton első havi nyerteseit kihirdető poszton.

Mivel a Thank you for blog is benevezett a versenyre, kíváncsian kattintottunk, hogy megnézzük, kik örülhetnek először. És alig akartunk hinni a szemünknek, mert Olgi néni történetével megnyertük az olvasottsági díjat és ezzel a nettó 100.000 Forintot is!

Körbeugráltuk a lakást és egy felest is ittunk a nagy meglepetés örömére.

Miután kicsit lehiggadtunk (de csak kicsit tudtunk), írtunk egy rövid köszönetet az eredményhirdető poszt alá, illetve a Facebook felületünkön is megköszöntük mindazok segítségét, akik írásunk elolvasásával és megosztásával „megnyerték” nekünk a Közélet kategória olvasottsági díját.

Akkor azt ígértük nekik, hogy később hírt adunk arról, hogy mihez kezdtünk a nyereménnyel.

Úgy gondoltuk, most, hogy nemsokára lezárul a második versenyhónap is, elmeséljük nektek, hogy mihez kezdtünk az ölünkbe pottyant pénzzel.

Hogy teljes legyen a kép, egy kicsit korábbra kell visszamennem. Gyerek voltam még, mikor az osztálytársaimmal arról beszélgettünk, hogy mit csinálnánk, ha megnyernénk a lottót. Az óriás plüssmaci, a versenyautós ágy, az ezer tábla csoki és a hercegnős iskolatáska után még mindig maradt néhány képzeletbeli forintunk, és azon tanakodtunk, hogy hát mit is kezdhetnénk vele. Én akkor nem mertem mondani, de úgy voltam vele, ha egyszer megnyerem a lottót, egy részét jótékony célra fordítom.

Ennek a kislánynak az elképzelését váltottam most valóra, mert a nyereményünk egy részét a Szemem Fénye Alapítványnak adományoztunk.

Évekkel ezelőtt hallottam először az alapítvány által fenntartott Dóri házról, és már akkor meghatott az a különleges közösség, akik olyan szeletét vették ki az élet tortájának, amelyet más biztosan otthagyna.

A gyermekhospice ház ellátási formáit „0-24 éves kor közötti, krónikus vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek, fiatal felnőttek és családjaik vehetik igénybe, és a legmesszebbmenőkig igazodik a beteg gyermeket nevelő család igényeihez.”

Szolgáltatásaik közé tartozik – többek között - a nappali ellátás (a gyerekre szakemberekből álló csapat vigyáz, amíg a szülők elfoglaltságaikat intézik), a mentesítés (a gyermekről való egész napos gondoskodást foglal magába, míg a szülőknek lehetőségük nyílik egy kis kikapcsolódásra), a tranzit ellátás (hosszabb kórházi tartózkodás után segít a családoknak újra beilleszkedni az otthoni környezetbe, az ápolószemélyzet pedig megtanítja a szülőknek a gyermek betegsége, állapota által megkövetelt speciális ápolási technikákat), az otthoni gyermekhospice, az életvégi ellátás, a bébi hospice.

Mindegyik egyenként is hatalmas fizikai és lelki feladat, és az emberi segítségnyújtás és odafigyelés könyvbe illő formája, és amelyekről azt gondolom, mégis keveset hallunk. És akkor még nem beszéltem a betegszállításról, az önsegítő gyászcsoport foglalkozásairól és egy új gyermekhospice ház építésének megvalósításáról.

Mi ebbe kapcsolódtunk be, a nyeremény egy részét az új Pillangó ház építési költségeire ajánlottuk fel, hogy apró, de szívből adott segítségünkkel néhány téglával hozzájáruljunk az épület felépítéséhez.

Ebben a tervezett házban „8 darab egyágyas szoba kap helyet a kicsiknek, de a fiatal felnőtteknek is kialakítunk egy külön szárnyat 5 szobával. Így a csecsemőktől kezdve egészen 35 éves korig mindenkit tudunk fogadni, ellátni.”

A bennem élő kislány reméli, hogy kis ajándékával segíthet azoknak a kislányoknak és kisfiúknak, akik biztosan nem óriás plüssmackóra, versenyautós ágyra, ezer tábla csokira és hercegnős iskolatáskára vágynak a leginkább. Akiknek elég lenne az otthonszagú maci, az anyuék szobájával szomszédos kiságy is, vagy annak a lehetősége, hogy egyszer ők is lesznek iskolások. De akiknek ez nem biztos, hogy megadatik.

Még egyszer köszönjük mindazoknak, akik segítettek nekem (és a bennem élő kislánynak) a gyermekkori elképzeléseim megvalósításában és az épülő Pillangó háznak a felépülésben.

Ha te is szívesen segítenél, keresd fel a Szemem Fénye Alapítvány honlapját (szememfenye.hu), ahol további támogatási lehetőségeket is találsz, esetleg a közelgő karácsonyra vásárolj a webshopon vagy a charity shopokban.

Köszönjük!

(A darumadárról: Szaszaki Szadakó 1943-ban született, kétéves volt, amikor szülővárosát, Hiroshimát atomtámadás érte. Tizenkét éves koráig egészséges, sportos kislány volt. Abban az évben egy futóversenyre gyakorolva rosszul lett. Az orvosok leukémiát állapítottak meg nála, amely az atombomba utóhatásaként jelentkezett. A kórházban egyik barátnője egy ősi japán legendát mesélt Szadakónak, miszerint aki ezer darumadarat hajtogat, annak valóra válik egy kívánsága. Szadakó élni akart. A papírhajtogatást a kórházi kezelés nyolc hónapja alatt egy napra sem hagyta abba. Mindvégig hitte az életet. Halála napjáig, 1955. október 25-ig 644 darumadarat sikerült elkészítenie. Az ezer darabhoz még hiányzó madarakat barátai készítették el és helyezték mellé a sírjába.)

Az alapítványról szóló ismertetést és a fényképeket a szememfenye.hu oldalról, az ezer darumadár történetét az origamiland.lapunk.hu oldalról emeltük át.

UI.: A nyereményből fennmaradó rész elköltéséről a bennünk élő lottónyereményről álmodozó felnőtt gondoskodott. Azaz elbuliztuk…